2026. október 16-án a Kossuth Klubban megtartottuk a Théma21 első konferenciáját. A „Miért tart tovább az ügynökkérdés, mint az ügynökidőszak?” című délutánt nagy érdeklődés és másfélszeres túljelentkezés kísérte – köszönjük mindazoknak, akik velünk gondolkodtak! A konferencián történészi, teológiai és személyes nézőpontok találkoztak. A beszélgetésekben újra és újra előkerült: mennyit értünk meg a múltból, ha közben nem vizsgáljuk meg, hogyan él tovább közösségeink jelenében?
A konferenciát Masri Mona Aicha, a Théma21 főszerkesztője nyitotta meg. Köszöntőjében saját nemzedékének érintettségéről beszélt: azok is megtanulhatják a félelem nyelvét, akiknek az ügynökidőszakról már nincsenek személyes emlékei. A korszak nyomai történeteinkben, hallgatásainkban, döntéseinkben és egymáshoz való viszonyunkban is felismerhetők. Így az a kérdés is ránk tartozik, hogy milyen reflexeket örököltünk, és mit adunk tovább belőlük.
A Masri Mona Aicha által moderált első szekciót Földváryné Kiss Réka (egyetemi docens, KRE HTK Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezetője) és Kodácsy Tamás (dunakeszi református lelkipásztor, SRHE egyetemi docens) beszélgetése nyitotta „Mire számíthat az egyház az akták megnyitásakor?” címmel. Földváryné Kiss Réka hangsúlyozta, hogy ő az ügynökkérdést elsősorban történészi, nem pedig teológiai kérdésként közelíti meg, és óvott attól, hogy az egyéni életutak megismerése nélkül hozzunk ítéleteket. A feltárásban az egyes történetek körülményeinek, összefüggéseinek megértését tartotta meghatározónak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a november 4-én nyilvánosságra kerülő névsor önmagában nem mutatja meg az érintettség mértékét: azt, hogy valakit valóban beszerveztek-e, illetve adott-e jelentéseket.
Az iratok megismerése ugyanakkor a gyülekezeteket közvetlenül érintő lelkipásztori kérdéseket is felvet. A dokumentumokban szereplő nevek mögött saját közösségeinkből ismert emberek állhatnak. Fel vagyunk-e készülve arra, amit megtudhatunk róluk? Hogyan hordozhatja egy közösség a szembesülés terhét, és milyen segítséget tud adni az érintetteknek? A beszélgetésben ennek a felkészültségnek a hiánya hangsúlyt kapott.
Kodácsy Tamás a feltárás intézményi felelősségére kérdezett rá. Azt a kérdést tette fel Kósa Lászlóra utalva: a katolikus és az evangélikus egyház munkájához képest miért maradt el a református múltfeltárás? A feltárás hiánya annál is súlyosabb, mert a gyülekezetektől várt felelős szembenézéshez az egyházi intézmények saját felelősségének tisztázása is hozzátartozik. Erre a kérdésre a beszélgetésben nem érkezett válasz.
A kérdések a jelen felé is vezettek. Kodácsy Tamás azt firtatta, milyen összefüggés lehet az ügynökidőszak működésmódjai és az egyházban ma is tapasztalható protekcionizmus között. Földváryné Kiss Réka ezzel kapcsolatban az általánosítás veszélyére figyelmeztetett: önmagában abból, hogy valaki külföldön tanulhatott, nem következik állambiztonsági érintettség. A történészi óvatosság mellett azonban nyitva maradt a kérdés, hogyan beszélhetünk világosabban a korabeli előnyökről, függőségekről és ezek továbbéléséről. Kodácsy Tamás ennek a nyíltabb párbeszédnek a szükségességét hangsúlyozta.
A hozzászólások során Hünlich Róbert teológus-lelkipásztor vitatta, hogy a rendelkezésre álló adatok bizonytalanságára hivatkozva nyitva lehetne hagyni a felelősség kérdését. Arra mutatott rá, hogy a feltárás során a puszta névsornál jóval pontosabb információk is megismerhetők; példaként a 6-os kartonok jelentésének tisztázását említette, melyek nem csak személyes adatokat, hanem a hálózati tevékenységre vonatkozó információkat is tartalmazhatnak (pl. fedőnév, tartótiszt, további irattári adatok). Hozzászólása arra figyelmeztetett: az egyéni történetek körültekintő vizsgálata nem vezethet a konkrétan megállapítható felelősség elmosásához.
A következő beszélgetésben Tóth Sára (KRE BTK egyetemi docens) kérdezte Fabiny Tibort (KRE BTK egyetemi tanár) „Mit tanulhatunk az emberi bukásból?” címmel. A személyes megszólalás különös súlyt adott a délután kérdéseinek. Fabiny Tibor édesapja állambiztonsági múltjáról és a vele való szembesülésről beszélt. Megrendítő őszinteséggel tért ki arra is, hogy utólag saját életútjában is felismeri az ebből származó előnyöket: fiatalon külföldre utazhatott, Angliában tanulhatott.
A beszélgetés erejét az adta, hogy a személyes érintettség vállalása a saját helyzet újraértékelésére is kiterjedt. Hogyan változik meg az apánkról és önmagunkról őrzött kép, amikor valami addig ismeretlen kerül napvilágra? Mit jelent a szembesítés, a bűnbánat és a megbocsátás egy család történetében? Fabiny Tibor megszólalásában ezek a fogalmak személyes tapasztalatokhoz kapcsolódtak. A bensőséges beszélgetés megmutatta, milyen súlya van annak, amikor valaki kész saját történetén belül beszélni a felelősségről.
A beszélgetés végén Tóth Sára azt a remek kérdést tette fel, hogy miként lehetünk úgy részvéttel a beszervezett személyek iránt, hogy közben elkerüljük felellősségük és bűneik elkenését. Fabiny Tibor itt is személyes példával válaszolt: pár hónappal azután, hogy 2005 februárjában kipattant az egyházi személyek beszervezettségére utaló lista, Fabiny előadássorozatot szervezett „Igazság és kiengesztelődés” címen. Egy keresztyén számára ugyanis az igazság (azaz a „felelősség”, a „bűnök”) feltárása csakis annak tudatában történhet, hogy az ügynöktörténetek megismerése és feltárása nem lehet végcél. Ez egy folyamatos, közösségi gyászfeldolgozó munka, amely csakis a hitben elbotlottak, lelkileg megnyomorítottak iránti részvéttel történhet, a bűnbocsánat hirdetése által, a kiengesztelődés reményében. Az egyházban az ügynökkérdés tehát elsődlegesen nem történeti kérdés, hanem hitbeli, teológiai, s azon belül közösségi, azaz ekkléziológiai kérdés. Az ő történetük üzenet a mai nemzedéknek. Vajon hasonló helyzetben meg tudunk-e állni, vajon képesek vagyunk-e egymás terheit, sőt egymás bűneit is közösen hordozni?
A Balogh Judit (EKKE BTK egyetemi tanár) által moderált második szekcióban Fazakas Sándor (DRHE egyetemi tanár) „Hogyan lehet az ügynökkorszak kérdésében megbékélés?” című előadásában a személyes megbocsátás és a közösségi igazságtétel közötti feszültségből indult ki. Az egyén szabadsága, hogy megbocsásson, nem helyettesítheti a közéleti és intézményi felelősség tisztázását. A múltfeltárás elmaradása az egykori áldozatok magukra hagyásához és a rendszerszintű működésmódok továbbéléséhez vezethet. A történelmi múlt feldolgozását az érdektelenség mellett az egyéni és családi történetek megszépítése, a korábbi döntések önigazolása, valamint a megörökölt kompromisszumok megkérdőjelezhetetlenként való elfogadása is akadályozhatja.
Az előadás az ügynökkérdés kifejezetten teológiai tétjét is megfogalmazta. Ha egy lelkipásztor idegen hatalom rendelkezésére bocsátotta magát, az lelkészi fogadalmát is érinti; az egyházvezetés felelősségét pedig különösen súlyossá teszi a nyilvánosság és a számadás megkerülése. Fazakas Sándor arra is figyelmeztetett, hogy a korábbi döntések utólagos teológiai igazolása a bűnbánat helyére léphet. A feltárás ezért nem szűkíthető egyes személyek azonosítására: az egyházi működés és a közösségi felelősség vizsgálatát is megköveteli. Az egyház szabadságának alapja az evangélium hirdetése és az annak való engedelmesség; e szabadság kérdését az államhatalommal kialakított együttműködés megítélésekor is fel kell tenni.
A megbékéléshez a vétkek konkrét megnevezésén keresztül vezethet út. Ehhez az iratok, a személyes visszaemlékezések és a történeti összefüggések alapos elemzése, valamint teológiai értelmezése egyaránt szükséges. A moralizálás elkerülése megköveteli a személy és cselekedete megkülönböztetését, de nem ment fel az igazságtalanság megnevezése alól. Ha ez elmarad, az áldozat másodszor is áldozattá válhat. A felejtés és a megbocsátás az egyén előjoga; közösségi vagy politikai elvárásként nem írható elő. A múlt felé fordulásnak a jövőre nézve is tétje van: segíthet felismerni és elkerülni az új helyzetekben visszatérő téves döntéseket.
Az egyház feladata ebben a folyamatban a „megbékélés szigeteinek” megteremtése lehet: olyan közösségi tereké, ahol elmondhatók a fájdalmak és veszteségek, és lehetőség nyílik a közös emlékezésre, egymás terheinek hordozására. Ehhez az együttérzésnek és a személyes történetek meghallgatásának is helyet kell kapnia. Az előadás záró gondolata szerint a megbékélés keresztyén reménységét az adja, hogy áldozat és tettes nem marad végleg kettesben egymással: Krisztus áll közéjük.
Szilágyi-Papp Éva Adrienn (DRHE PhD hallgató, lelkipászor,TTRE-Pasztorációs Intézet) „Hogyan lehet bizalmat építeni az ismeretlen múltra?” című előadásában a legitim bizalmatlanság fogalmát állította középpontba. A Théma21-ben korábban megjelent tanulmányában is vizsgált kérdés az egyházi közösségek mindennapjait érinti: milyen helye van a kritikai kérdezésnek ott, ahol a bizalmatlanságot könnyen a lojalitás hiányának tekintik?
A legitim bizalmatlanság ebben a megközelítésben a keresztyén felelősség és ítélőképesség része. Az Istenbe vetett bizalom nem teszi szükségtelenné az emberi tekintély és az intézményi működés vizsgálatát. Különösen akkor válik indokolttá a kritikus távolság, amikor a bizalom elvárásával hallgattatják el a kérdéseket, vagy teszik ellenőrizhetetlenné a hatalmat. A bizalom építéséhez ezért olyan közösségi működésre van szükség, amelyben a kérdezésnek, a számonkérhetőségnek és a sebezhető emberek védelmének is helye van.
A délutánt a Reformációs Megújulás Konferencia tanulmánykötetének bemutatója zárta. Nagy Károly Zsolt (SRHE főiskolai tanár) Kodácsy Tamással és Fazakas Sándorral beszélgetett a kiadványról és a mögötte álló kezdeményezésről. A szerkesztői szándékban hangsúlyt kapott a konferencia egészének megőrzése: a tanulmányok mellett a hozzászólások, a szervezés tapasztalatai és a beszélgetések utóélete is megjelenhetett. A kötet így a közös gondolkodás folyamatát is láthatóvá teszi.
Fazakas Sándor örömmel beszélt az elindult szellemi és teológiai pezsgésről. Egyúttal annak igényét is megfogalmazta, hogy saját egyházi életünk kérdései rendszeresen indítsanak közös gondolkodásra. Jó volna, ha a teológiai párbeszédnek a közösségeinkben felismert feladatokból, tapasztalatokból és feszültségekből is folyamatosan témája támadna.
Kodácsy Tamás a Reformációs Megújulás Konferencia létrejöttét felidézve arról beszélt, hogy már a szervezés során megmutatkozott az alkalom iránti igény. A technikai munkatársaktól a biztonsági szolgálatig sokak érdeklődése és segítsége jelezte: van figyelem és felelősségvállalás az egyházunkért. A közös munka tapasztalatában Isten támogatását is felismerte. Megszólalásában ugyancsak hangsúlyt kapott, hogy saját közösségi életünk kérdéseivel folyamatos teológiai munkában kellene foglalkoznunk.
A Théma21 ennek a közös gondolkodásnak szeretne teret adni. A konferencia oldott, nyitott légkörben telt; a szerkesztőséghez több olyan visszajelzés is érkezett, hogy a résztvevők legszívesebben egész nap folytatták volna ezt a szellemi pezsgést. Ez is megerősített bennünket abban, hogy szükség van olyan fórumokra, ahol egyházi életünk valódi kérdéseiről nyilvánosan, teológiai igényességgel gondolkodhatunk. A Théma21 küldetésének tekinti, hogy ezeknek a találkozásoknak és az érdemi teológiai párbeszédnek a jövőben is teret teremtsen.
A konferenciához kapcsolódó tanulmányok és beszámolók október-november hónapban jelennek meg a Théma21-en.
Ezúton is köszönjük a Kossuth Klubnak a befogadást és a terem felajánlást.
Ha szeretnél értesülni új írásainkról, beszélgetéseinkről és rendezvényeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre a thema21.hu oldalon. Ha fontos számodra ez a független teológiai műhely, támogasd a munkánkat: segítségeddel újabb szövegek, találkozások és közös gondolkodásra hívó alkalmak születhetnek.